Ákos végre pódiumra álhatott a WTCC betétfutamán

Ákos végre pódiumra álhatott a WTCC betétfutamán

2013-05-23 09:00 |

Kisértetiesen hasonló forgatókönyv szerint alakult a WTCC, Salzburgringi hétvégéje számunkra a Suzuki Kupában, mint a Hungaroringen

Csütörtökön délután érkeztünk a festői környezetben található Salzburgringi versenypályára, ahol a WTCC betétfutamaként a RRC Suzuki Kupa soron következő III.-IV. fordulóját rendezték. Ezen a hétvégén a Suzuki Cup Austria mezőnyével együtt vághattunk neki az újabb kihívásnak, emiatt az első futamon debütáló „Super Pole” rendszert már mellőznünk is kellett. Mindenki számára világos volt, hogy ezen a pályán a hosszú egyeneseknek köszönhetően a megfelelő szélárnyékozás kiemelt szerepet kap.
 
Ezzel a tudattal indult neki mindenki a pénteki négy szabadedzésnek. A hungaroringi hétvégéhez hasonlóan Ákos az újjá épített Suzukijával sikeresen teljesítette az első edzést és az élen zárva elégedetten gurult vissza a boxba. Mivel nem volt alkalmunk kipróbálni a technikát, ezért élesben kellett tesztelni nem jelentkezik e valami mûszaki probléma. A versenygép tökéletesen mûködött, olyannyira, hogy a soron következő három gyakorlást is az első helyen zártuk, ami elégedettséggel töltötte el az egész csapatot. Az edzéseken látott tempónkból ítélve bíztunk egy újabb első rajtkocka megszerzésében a másnap reggeli időmérő edzésen.
 
Szombat reggel kissé hûvös, nedves aszfaltot a WTCC mezőnye szárította fel a kvalifikációnk előtt. Minden egyes pilóta, köztük Ákos is próbált társat keresni magának, hiszen magányos farkasként esély sem nyílhatott az első rajtkocka megszerzésére. Mészáros Gabival karöltve indultak neki a rajtsorrendet eldöntő 25 perces körözésnek. Ákosnak sikerült a kvali elején egy egészen jó kört összeraknia, így az élre ugrott. Későbbiekben sikerült Elekfy Witoldnak megelőznie Õt, így Ákinak az időmérő hátralévő részében meg kellett próbálnia összerakni egy tökéletes kört, ami elegendő lehet a pole megszerzéséhez. Sikerült is megfelelően koncentrálnia és nagyságrendileg 2 tizeddel megelőznie vetélytársait, így a Hungaroringhez hasonlóan, most is Õ indulhatott az első rajtkockából.
 
Eddig minden úgy történt, mint a nyitó futamon. Bíztunk benne a folytatásban nem lehet még egy annyira peches hétvégénk, mint korábban és szerettünk volna egy végre kifogástalan futam végén a dobogó legtetejére felállni.
 
A Szombat kora délutáni futamot jó hangulatban várta az egész csapat, hiszen semmilyen mûszaki probléma nem merült fel. A rajtrács elején a Suzuki Cup Austria mezőnye sorakozhatott fel. Õket követve négy sor kihagyással, az élen Ákossal, sorakozhatott fel az RRC Suzuki Kupa mezőnye. A rajt zökkenőmentesen alakult és megtartva pozícióját Ákosnak sikerült elsőként fordulni az első kanyarban. Tudtuk, hogy elsőnek menni nem lesz könnyû, mivel a többieknek szélárnyékot biztosítva magunkra húzzuk a mezőnyt. Ennek egy ellenszere van, tempókülönbségünket kihasználva, minél előbb annyira elszakadni a mezőnytől, hogy a futam további részén saját tempónkat autózva kontrolláljuk a futamot. Ez lett volna az optimális taktika, de a futam nem így alakult számunkra, hiszen a 3. körben a sikánhoz a kelleténél kicsit gyorsabban érkezett meg pilótánk és a rázókövet keményen eltalálva a kanyarkombináció után kiállni kényszerült a futómû sérülése miatt. Megismétlődni láttuk a korábbi szerencsétlen hétvégénket, hiszen ahhoz hasonlóan most is a leggyorsabbak voltunk, de ezt nem sikerült kamatoztatnunk. Alig várták a srácok, hogy a tréler meghozza a sérült Swiftet, hiszen nem tudtuk mennyire komoly a sérülés. Amint megérkezett a sérült autó, azonnal látszott túl nagy baj nem lehet. Mint kiderült a kormány összekötő görbült el és ez okozta Ákos kiesését. Mind a csapat mind versenyzőnk csalódottan vette tudomásul, ismét nem sikerült befejeznünk a futamot. A kiesés miatt a 2. futamot az utolsó helyről indulva kellett teljesíteni. A húzószár cseréje után a paddockban volt módunk kipróbálni minden rendben van e az autóval. Úgy tûnt nincs semmi más gondunk.
 
Vasárnap délelőtt kevéssel 10 óra előtt rajtolt a suzukik mezőnye. Az utolsó rajtkockából indulva nem lehetett más célunk, mint a lehető legtöbb pontot összeszedni a második futamon. Titkon azért reméltük sikerül talán az élen zárni a futamot.
A rajtnál nem történt semmi galiba és az egész mezőny zökkenőmentesen vette az első kanyart. Ákos kihasználva tempóelőnyét folyamatosan körről körre lépdelve előre igyekezett felzárkózni az élmezőnyhöz, hogy a maximumot tudja kihozni a versenyéből. Sikeresen felzárkózott az élen haladókhoz. A felzárkózás bizonyult a könnyebb feladatnak, mivel a hetedik helyig minden nehézség nélkül küzdötte fel magát. Ezen a helyezésen sajnos a nyolcadik körig nem sikerült javítania. Ebben a körben egy osztrák pilóta felborulása miatt jbeköldték a safety car-t ami összegyûjtötte a mezőnyt. Mindenki azt hitte a biztonsági autó mögött fejeződik be a második futam. Nem így történt. Az utolsó körre elengedték a mezőny egy utolsó esélyt adva a javításra. A repülő rajtot követően Áki még mindig a hetedik helyen állt. A mezőny elejében nagy volt a tömörülés, hiszen mindenki próbált helyezkedni minél kedvezőbb helyről fordulhasson a célegyenes végén. Ennek eredménye képen sikerült az élen haladóknak összeakadni és ezzel Ákosnak lehetősége nyílt előrelépni a harmadik helyre, amelyet az utolsó körben meg is tudott őrizni, így végre sikerült idén először befejeznünk egy futamot.
Elégedettek nem lehetünk a hétvégén elért eredménnyel, de talán ezzel a pechsorozatunk is megszakadt.
 
Legközelebb a Pannónia-Ringen június 14-16.-a között találkozhatunk a Suzuki Kupa mezőnyével.