Sikeres hétvége a Pannónia-ringen

Sikeres hétvége a Pannónia-ringen

2013-06-18 10:00 |

Ákos 1. és 3. hely a Suzuki Kupában

2013.06.14-16.-a között rendezték az Autós Gyorsasági Bajnokság III.-IV. fordulóját, amelynek keretein belül az RRC Suzuki Kupa V-VI. futamai is lebonyolításra kerültek a Sárvár melletti Pannónia-ringen.
 
Mint ahogy azt már megszokhattuk eddig a hétvégi éles előadás előtt volt lehetőség a már mindenki számára jól ismert pálya beállításának finomítására, hiszen pénteken négy alkalmat is kaptak erre a csapatok. A Suzuki Kupa pénteki szabadedzéseit megosztva kettő délelőtti és kettő délutáni időpontban bonyolították. Ahogy azt Ákostól és a csapattól megszoktuk a gyakorlások kiváló hangulatban teltek, hiszen a technika és pilótája kiváló összhangban mûködve mind a két délelőtti, valamint a két délutáni körözést hibátlanul abszolválta. Ennek köszönhetően a négy gyakorlásból hármat megnyert, egyen pedig a második helyen végzett.  Az eredmények tükrében minden okunk meg volt egy jó eredmény elérésére. Abban, hogy a szerencsétlenségünket a Salzburgringen a jó öreg sógoroknál hagytuk és nem hoztuk magunkkal haza, már csak bízni mertünk, mivel már az eddig elmúlt két versenyhétvégénk is ugyanígy kezdődött.
 
Szombat délelőtt tíz perccel fél tíz előtt a Super Pole rendszer szerint került sor az RRC Suzuki Kupa időmérő edzésére. A kvalifikáció első részét tudatosan spórolva a gumikkal Ákosnak egy gyors körből kellett megoldania, hiszen a második felvonásba dől csak el rajtsorrend. Ezt a feladatot maradéktalanul teljesítve az 5. helyen kvalifikálta magát a második szakaszra. A Super Pole második szakaszában az első 10 pilótát fordított sorrendben, két ötös csoportban engedték pályára, hogy eldöntsék a rajtsorrendet. Áki az első szakaszban elért ötödik helyezésének köszönhetően a második ötös első pilótájaként futhatott neki az időmérés ezen szakaszának. Pilótánk egy 2:29:053 idővel az élre ugorva várhatta a többi négy kollégája mit teljesít a saját körében. Miután teljesítette a maga feladatát és megérkezett a boxba, Ákos a csapattal együtt a képernyőre tapadva várta a többiek neve mellett felbukkanó időeredményeket. Érkeztek a srácok folyamatosan és Ákos még mindig a lista tetején állt, annak ellenére, hogy elmondása szerint kétszer is hibázott saját körében. Már csak Bárkovics Zoli volt a pályán így világossá vált, hogy második rajtkockánál rosszabb helyről nem rajtolhatunk a délutáni első futamon. Megérkezett Zoli és sikerült neki egy tizeddel megelőznie versenyzőnket és megszerezni a rajtelsőséget. Nem lehettünk csalódottak, hiszen eddigi két hétvégén sikerült a poleból rajtolnunk és ezen az időmérőn sem csúsztunk hátrébb az első sornál. Az eddig elért időmérős eredmények is bizonyítják, hogy Áki a mezőny egyik, ha nem a leggyorsabb pilótája. Versenyzőnk nyilatkozata alapján teljesen elégedett az elért helyezésével, mivel eddig az első rajtkocka nem hozott szerencsét számára.
 
A kora délutáni első megmérettetés negyed háromkor vághatott neki a Suzuki mezőnye. Ákos rajtja jól sikerült, de Zolit nem tudta megelőzni, mert Õis kitûnően kapta el a rajt pillanatát és tartani tudta vezető helyét. Ákosnak hátrafelé is figyelnie kellett, hiszen Nagy Dani szorongatta az első kanyarokban. Az első pár kanyart követően Ákos és Zoli elszakadni látszottak a mezőnytől, hiszen a kör végére már egy jelentős előnyt építettek ki a mezőny többi pilótájával szemben. Ekkor úgy látszott, ha ez a tendencia folytatódik, akkor kettejük között dőlhet el futamgyőzelem. Ákos megpróbálta mihamarabb megelőzni a tavalyi bajnokot akinek az időmérős tempója az első futamra köddé vált. Bárkó kitûnő védekezéssel maga mögött tudta tartani a folyamatosan a hátsó lökhárítóján autózó és láthatóan gyorsabb pilótánkat. A 2. kör végére az eddig kiautózott előny tovatûnt, így az üldözőmezőny felért az élen álló kettősre. Egy körrel később Áki apróbb hibáját kihasználva Tim Gabi megelőzte így visszacsúsztunk a harmadik helyre. Hosszú körökön keresztül változatlan volt a sorrend, annak ellenére, hogy minimális különbséggel követték egymást az élboly pilótái. A verseny utolsó harmadában versenyzőnknek sikerült visszaszereznie Gabitól egy kitûnő féktávval a kettes kanyarban a második pozíciót, így újra üldözőbe vehette a közte és a dobogó legmagasabb foka között álló Bárkovics Zolit. Ákos, mint a futam elején most is nyomás alatt tartotta az élen haladót, de nem tudta megelőzni. A verseny végjátékában Zolinak a célegyenes ráfordító kanyarjában sikerült eltalálni egy gumibálát, amiből kapott az Õt üldöző Tim Gabi és a mi pilótánk is. (megtekinthető ezen a linken 22:42 másodpercnél http://www.zsillemotorsport.hu/video.php?azon=37) Láthatóan sérült a Suzukink jobb eleje és Ákos későbbi elmondása szerint a jobbos kanyarokban érezhető is volt a sérülés az autó viselkedésén. T. Gabi is ennek a manővernek köszönhetően bukta el a harmadik helyet, hiszen az Õ autójának is a jobb elejét trafálta telibe a gumitörmelék. Úgy tûnt, hogy a sérülés ellenére sikerül a dobogó második fokára felállni a futam végén. Sajnos nem így alakult, mivel egy apróbb hibát követve, vagy az autó sérülésének köszönhetően az utolsó kör egy jobbos kanyarját szélesebben véve Nagy Dani megérkezett versenyzőnk nyakára és a célegyenes ráfordító kanyarban kihasználva a versenygépünk apróbb hibáját alig egy tizeddel a célvonal előtt pár méterrel sikerült megelőznie Ákost, így csak a dobogó harmadik fokára állhatott fel versenyzőnk.
 
A második futamra vasárnap ebéd előtt került sor. Ákos az rajtrács ötödik kockájából rajtolhatott az előző napi 3. helyezésének köszönhetően. Rajtja csakúgy, mint az első futamon most is kitûnően sikerült, így helyezését megtartva fordulhatott az első kanyarba. Ebben a körben megpróbálta megelőzni T. Attilát, hogy mihamarabb az élen haladók nyomába érjen, hiszen ez a verseny kimenetele szempontjából ez egy fontos tényező volt. A kör folyamán az egyik kanyarban külső íven haladva Daninak sikerült bebújnia mellé és átvenni tőle az 5. pozíciót. Az első kör végén még a hatodik helyen fordult Áki, de nagyon közel voltak az előtte haladók és a célegyenesben ment a nagy helyezkedés, hogy mindenki a lehető legjobb helyről fordulhasson az első két kanyarra. Ákos képességeit bizonyítva a második kör első kanyarjait követően egy kétségtelenül hibátlan manőverrel, ahol három pilótát maga mögé utasítva a harmadik helyre lépett előre, kezdhette meg az élen álló kettős üldözését. Sajnos ebben a körében kicsit szélesebben vett egy kanyart és máris a negyedik helyen találta magát. A kör végére utolérte az előtte haladó Tim Gabit és Vogel Adriennt és a célegyensre már teljesen együtt fordult rá a három versenyző. Ákos szélárnyékot fogva a célegyenes végére a gyengébbik nem képviselőjét és a 2011-es bajnokot is maga mögé utasította, egy nem is akármilyen manőverrel. Érdemes megtekinteni a videót (http://www.zsillemotorsport.hu/video.php?azon=38, 3:01 percnél), hogyan sikerült összekanalaznia versenyzőnknek a technikát, aminek köszönhetően feljött a második helyre. Ezután üldözőbe vehette az élen álló, addigra egy kisebb előnyt kiautózó Fáczán Zsoltot. A 3. kör további részében Áki folyamatosan lopva a távolságot a kör végére már teljesen megérkezett az élen autózó versenyzőre. A 4. kör elején a hármas kanyarban gyorsan pontot is tett a csatározásuk végére, hiszen belső íven beszúrva megelőzte F. Zsoltot és az élre állt. A manővert követően pilótánk a saját tempóját autózva körről körre folyamatosan távolodott a mezőny többi tagjától és senkitől sem zavartatva magabiztosan autózva haladhatott idei első győzelme felé. Technikai sportról beszélve természetesen bármilyen mûszaki gond véget vethetett volna és vérmes reményeiknek. Csapatunk számára a 2. futam unalmasra sikerült, hiszen a Ákos gyorsaságát kamatoztatva tetemes előnnyel megnyerte a futamot. A második 3,6 másodperc, míg a harmadik helyezettet már több mint 10 másodperc hátránnyal intették le a futam végén.
 
Végre egy kis szerencsétlenséget kivéve sikerült egy kitûnő és hibátlan hétvégét zárni csapatunknak. A csapatvezetés is elégedett a hétvégén elért eredménnyel, hiszen a hétvégére kitûzött cél teljes mértékben megvalósult.